AZ IGAZSÁG TERJESZTÉSE A NEMZETKÖZÖSSÉGI JÁTÉKOKON

A Nemzetközösségi Játékokon a DFW atlétákkal fogadtatja meg, hogy drogmentes életet fognak élni (fent); füzetekkel látja el a boltokat a vásárlók számára (balra); és személyesen adja őket mindenki kezébe (jobbra).

Amikor Ausztrália Aranypartja ad otthont a Nemzetközösségi Játékoknak, a Drogmentes Világért csapata is ott van, hogy drogmentessé tegye a rendezvényt.

A Nemzetközösségi Játékok egy sok sportágat felvonultató, nemzetközi sportrendezvény, amelyet 1930 óta rendeznek meg négyévenként. Bár a Nemzetközösségben csak 53 ország van – főleg az egykori brit birodalom korábbi területei –, összesen 70 országnak és térségnek van joga részt venni a versenyekben. A 2018-as játékok alkalmából 6600 atléta gyűlt össze a Nemzetközösség országaiból és térségeiből az Aranyparton, az ausztráliai Queensland államban. Az Aranypart napsütéses, szubtrópusi éghajlatával, szörfözéshez kiváló strandjaival, felhőkarcolóival, vidámparkjaival, éjszakai életével és esőerdőivel jelentős turistacélpont.

2018 áprilisában az Aranypart első alkalommal rendezhette meg a Nemzetközösségi játékokat. Az ilyen rendezvények természetesen turistákat, partikat és éjszakai életet jelentenek. És persze drogokat. Egyszerű tény volt, hogy az Aranyparton, ahol a drogfogyasztás már amúgy is emelkedőben van, egy jelentős nemzetközi sportesemény csak még több drogot fog vonzani.

Éppen ezért Brisbane Drogmentes Világért-csapata és az aranyparti önkéntesek eldöntötték, hogy minden teketória nélkül nekiállnak a probléma kezelésének, hogy biztonságossá tegyék a játékokat. Céljuk: terjeszteni Az igazság a drogokról, Az igazság a marihuánáról és Az igazság a kristálymetről füzeteket a helyieknek és a több ezer látogatónak, akiket a játékokra vártak.

A terjesztés elsődleges célpontja az Aranyparton található több mint 680 szálloda volt. A másik fontos célpontot a helyi boltok jelentették, amelyek több doboznyi füzetet kaptak vásárlóik számára. A város külvárosi kerületeiben is megnevezték a drogfogyasztás szempontjából jelentős helyeket.

A Drogmentes Világért azonban nem az egyetlen szervezet volt, amelyet aggasztott a drogprobléma. Rövidesen más csoportok is beszálltak a munkába: a Scientology-egyházon kívül – mely a DFW fő támogatója – csatlakozott hozzájuk a Wyndham Asszonyai és a Ramon Segít nevű közösségi csoport is. Őket követte a Meltoni Vallásközi Hálózat, az Ausztráliai Pakisztáni Fiatalok Szövetsége, a One Spirit Africa csoport, a Gyermekek Barátai Alapítvány és az Oz Star tévécsatorna, csak hogy néhányat megnevezzünk az összesen 14 támogatóból.

Az Ausztrál Oroszlánok Drogfelvilágosító Alapítvány minden tagjának kiküldött egy felhívást, hogy csatlakozzanak a DFW-csapathoz a terjesztésben. Ennek eredményeként tartottak egy bemutatót is az aranyparti Oroszlánklubnak, akik az anyagokat elvitték az Oroszlánkölykök Családi programjuk képviselőinek, és külön dicséretben részesítették a DFW csapatát.

Azok, akik kaptak a füzetekből, gyakran személyes horrortörténetekkel szolgáltak a saját függőségükről. Többen kijelentették, hogy ha rendelkeztek volna ezekkel az adatokkal, nem estek volna a drogfogyasztás csapdájába.

Az áprilisi játékokra való felkészülés jegyében a hivatalos füzetosztás már márciusban elkezdődött. Önkéntescsapatok keresték fel az Aranypart különböző területeit a játékok színhelyei közelében. A Chevron-szigeten találkoztak a Currumbin Beach Vikings Surf Életmentő Klub előtt, majd innen szétszóródtak Burleigh Headsbe, Surfers Paradise-ba és bárhová, ahová csak gyalog vagy autóval el tudtak jutni.

Több mint 128 000 füzetet osztottak szét több mint 300 üzletben és 136 szállodában. 25 kegyhelyet is felkerestek, és postaládákba is bedobták a füzeteket. Azok, akik kaptak a füzetekből, gyakran személyes horrortörténetekkel szolgáltak a saját függőségükről. Többen kijelentették, hogy ha rendelkeztek volna ezekkel az adatokkal, nem estek volna a drogfogyasztás csapdájába, majd további füzeteket kértek, hogy megoszthassák őket a barátaikkal.

A boltok örömmel tették ki a felvilágosító anyagokat, a szállodák pedig a recepción állították ki őket, sőt néhány még az egyes szobákba is rakott belőlük.

A Drogmentes Világért Brisbane most buzgón dolgozik azon, hogy segítsen az érdeklődőknek nemcsak az Aranyparton, de egész Ausztráliában, hiszen a vendégek és a sportolók már hazatértek, magukkal víve Az igazság a drogokról füzeteket, hogy másokkal is megosszák őket.


MENTSEN MEG FIATAL ÉLETEKET!

Támogassa a Drogmentes Világért Alapítványt, és segítsen megvédeni fiataljainkat és a jövőt a drogok romboló hatásaitól! Az ön hozzájárulásai lehetővé teszik számunkra, hogy oktatási anyagainkat ingyenesen hozzáférhetővé tegyük iskolák, ifjúsági szervezetek, illetve más csoportok és egyének számára. Az ön támogatása segít abban, hogy elláthassuk az embereket olyan tényekkel, amelyek birtokában egészséges, drogmentes életet élhetnek.