Marihuána

MARIHUÁNA

„Csak a hecc kedvéért kezdtem el, mert a legjobb barátom cikizett – azt mondta, hogy túl gyáva vagyok ahhoz, hogy elszívjak egy füves cigit, és megigyak két korsó sört. Tizennégy éves voltam akkor. 7 évnyi drogozás és ivás után ott kötöttem ki, hogy drogfüggő lettem. Többé már nem azért füveztem, hogy »érezzem a lebegést«, hanem hogy legalább a normálisra emlékeztető módon érezzem magam. Aztán kételkedni kezdtem önmagamban és a saját képességeimben. Utáltam a paranoiámat. Utáltam állandóan hátranézni. Azt meg igazán gyűlöltem, hogy nem bíztam a barátaimban.

Annyira paranoiássá váltam, hogy mindenkit sikeresen elűztem magam mellől, és olyan szörnyű helyzetbe kerültem, amilyenben senki sem akar lenni – egyedül maradtam. Attól kezdve, hogy reggel felébredtem, egész nap csak drogoztam.”  Paul

„Az első füves cigimet az iskolám udvarán kaptam. Jelenleg heroinfüggő vagyok, és épp most fejeztem be a nyolcadik drogelvonó kezelésemet.” Christian

„Abban az iskolában, ahová jártam, a tanár három-négy füves cigit is elszívott naponta. Nagyon sok tanulót rávett arra, hogy ők is szívjanak, köztük engem is. A dílere ezután arra biztatott, hogy kezdjek el heroint használni, amit ellenállás nélkül meg is tettem. Ekkorra úgy tűnt, mintha már képtelen lennék lelkiismeret-furdalást érezni.” Veronique