3.3 Olvasd el a füzetet

Olvasd el:: A függőségi járvány az egész világra kiterjed

A FÜGGŐSÉGI JÁRVÁNY AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJED

A kristálymetben lévő mérgező összetevők súlyos fogromláshoz vezetnek. A fogak elfeketülnek, foltosak lesznek, és rothadásnak indulnak, gyakran olyan mértékben, hogy ki kell húzni őket. A fogak és az íny belülről romlik, és a fogak gyökere elrothad.

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala szerint a világon évente hozzávetőlegesen 500 tonna amfetamin-típusú stimulánst állítanak elő – amelybe a metamfetamin is beletartozik –, és 24,7 millió illegális fogyasztó van.

Az Egyesült Államok kormányának beszámolója szerint 2008-ban megközelítőleg 13 millió 12 évesnél idősebb személy használt metamfetamint, akik közül 529 000 rendszeresen fogyasztja.

2007-ben az egyesült államokbeli középiskolák 12. évfolyamos tanulóinak 4,5%-a, a 10. évfolyamosoknak pedig 4,1%-a számolt be arról, hogy legalább egyszer már használt metamfetamint.

Az USA-ban az 1996-os évi 3%-ról 2006-ra évi 9%-ra emelkedett, vagyis megháromszorozódott azoknak a drogrehabilitációs intézetekben fogadott személyeknek a száma, akik metamfetamin- vagy amfetaminhasználat miatt kerültek oda. Néhány állam százalékértéke sokkal magasabb – ilyen például Hawaii, ahol 2007-ben a drog- vagy alkoholfogyasztás miatt segítséget kérő emberek 48,2%-a volt metamfetamin-használó.

Ez a drog Csehországban széles körben elterjedt. Ott Pervitin néven ismerik, és rejtett laboratóriumokban állítják elő, amelyek közül sok kisebb, néhány nagyobb. A Pervitint elsősorban az országhatárokon belül fogyasztják, de Európa más részeibe és Kanadába is szállítják. Csehország, Svédország, Finnország, Szlovákia és Lettország beszámolói szerint a drogrehabilitációra jelentkezők 20–60%-a amfetamin- és metamfetaminfüggő.

Délkelet-Ázsiában a metamfetamin legáltalánosabban egy kis tabletta formájában van jelen, amelyet Thaiföldön yabának, a Fülöp-szigeteken pedig shabunak neveznek.