SEGÍTENI A FIATALOKNAK A JÓ ÚTON MARADNI

Michael DeLeon és Jó Úton nevű csapata az USA 47 államában szolgáltat a fiataloknak.

Michael DeLeon és Steered Straight (Jó Úton) nevű csapata, egész Amerikát beutazza, hogy egy szebb jövő reményében felvilágosítsák a fiatalokat a drogokkal kapcsolatos igazságról.

Michael DeLeon már több mint 18 éve járja az Egyesült Államokat New Jersey-beli szülővárosából, a drogokkal kapcsolatos igazságról tanítva a fiatalokat. A célja: segíteni a fiataloknak elkerülni a hibákat, amelyeket ő maga kokainfüggőként, majd heroinfüggőként, majd gengszterként elkövetett.

„Nem akarom, hogy olyan legyen a jövőjük, mint amilyen az én múltam volt – mondja DeLeon. – Nagyon sok rossz dolgot tettem. Sok embernek ártottam. Szinte minden írott törvényt megszegtem, és összesen majdnem 14 évet töltöttem börtönökben és rehabilitációs központokban a bűnökért, amelyeket elkövettem, és olyanokért, amelyeket bár nem követtem el, de felelős voltam értük.”

DeLeon 2000-ben létrehozta a Jó Úton-t, egy olyan programot, amely gyerekeknek, tizenéveseknek és fiatal felnőtteknek szól, és segít nekik, hogy tudatosak legyenek az életbeli döntéseikkel és saját cselekedeteik következményeivel kapcsolatban az életben. Mára olyan előadókból álló csapatot állított össze, akik az USA-t járják, és amerre járnak, realisztikus és erőteljes drogmegelőzési üzenetet adnak át. Amikor iskolákban beszél, elmondja élete valódi történetét, és semmilyen borzasztó részletet nem hallgat el.

„Bejártam New Jersey-t és az egész országot, változást hozva az emberek életében azáltal, hogy megosztottam velük a történetemet, és a saját esetemen keresztül világosítottam fel a fiatalokat.

Ez lett az életem küldetése. Nem az elismerésekért csinálom. Még csak nem is azért, hogy tiszteljenek. Azért csinálom, mert Isten új életet adott, és nagy dolgokat vár el tőlem” – mondta DeLeon.

Munkája részeként négy díjnyertes dokumentumfilmet is készített. Első videója a Kids Are Dying (Gyerekek halnak meg) volt. Ehhez 137 olyan gyerekkel készített interjút a New Jersey állambeli Camdenben és Philadelphiában, akik heroinfüggők voltak. Úgy találta, hogy mindegyikük füvezett, cigizett, e-cigizett, illetve szeszes italt ivott kiskorúként, mielőtt továbblépett volna a heroinra.

Amikor épp drogokkal kapcsolatos információkat keresett a lánya számára, 2012-ben rátalált a Drogmentes Világért Alapítványra. Elkezdte használni Az igazság a drogokról: Valódi emberek, valódi történetek dokumentumfilmet és az „Azt mondták... Hazudtak” társadalmi célú hirdetéseket. Hamarosan Az igazság a drogokról füzeteket is beépítette a napi iskolai szemináriumaiba. DeLeon, aki magát a Drogmentes Világért legnagyobb rajongónak tartja, partnerségi megállapodást írt alá a Drogmentes Világért Alapítvánnyal, és hamarosan már DFW-logó ékesítette lakókocsiját, amelyben államról államra utazik.

„Mind azt mondták, hogy az EGYETLEN oka annak, hogy eljöttek a szemináriumra, az volt, hogy amikor a gyerekeik hazajöttek, egyfolytában csak az iskolában tett látogatásomról beszéltek.”

DeLeon szemináriumainak hatására az emberek beszélgetni kezdenek. Ahogy elmondja: „A New Jersey-beli Monmouth megyében, egy nagyon jómódú megyében, ahol a heroinfogyasztás a második legmagasabb szinten áll az államban, rengeteg szülő jött el egy esti drogfelvilágosító szemináriumomra. Mind azt mondták, hogy az egyetlen oka annak, hogy eljöttek a szemináriumra, az volt, hogy amikor a gyerekeik hazajöttek, egyfolytában csak az iskolában tett látogatásomról beszéltek. Leültek beszélgetni a gyerekeikkel a drogokról és a kiskorúak alkoholfogyasztásáról, pedig ilyen beszélgetések korábban soha nem fordultak elő.

„E-mailek, közösségimédia-üzenetek és levelek százait kapom diákoktól, szülőktől és pedagógusoktól arról, hogy milyen hatást érünk el a tanulóknál és a munkatársaknál egyaránt.”

A fiatalok, akiket az iskolákban elér, elmondják neki, hogy most már tisztában vannak vele, hogy a függőség bárkivel megtörténhet, és megosztják vele a saját vagy egy családtagjuk történetét a függőségről.

Amikor a diákok azt mondják neki, hogy az előadása eredményeként nem fognak többé marihuánával vagy más drogokkal próbálkozni, mint mondja, ez az, amiről mindaz, amit tesz, szól.

Most, hogy 47 államban már több mint 7 millió fiatalt ért el a történetével és Az igazság a drogokról videókkal, valamint több mint 290 000 Az igazság a drogokról füzetet osztott ki, DeLeon addig nem pihen meg, amíg nem tudja biztosan, hogy minden gyereket elért az üzenetével, hogy hogyan tesznek tönkre a drogok egy embert és az életét. „Nem csak egyetlen gyerekre akarok hatni, hanem mindnyájukra.”


MENTSEN MEG FIATAL ÉLETEKET

Támogassa a Drogmentes Világért Alapítványt, és segítsen megóvni a fiatalok életét a drogok romboló hatásaitól. Az ön hozzájárulásai lehetővé teszik számunkra, hogy oktatási anyagainkat ingyenesen hozzáférhetővé tegyük iskolák, ifjúsági szervezetek, illetve más csoportok és egyének számára. Az ön támogatása segít abban, hogy elláthassuk az embereket olyan tényekkel, amelyek birtokában egészséges, drogmentes életet élhetnek.