BOGOTÁ DROGMENTES NAPJA A MÁSODIK ÉVBEN EGYMILLIÓ KOLUMBIAIT AKAR ELÉRNI

Hírességek, szépségkirálynők, katonatisztek, rendőrök és közhivatalnokok erősítik majd a Drogmentes Világért Kolumbiát, hogy a tavalyi sikerre építkezzenek, amikor 40 ezren fogadtak drogmentességet.

2019-ben a Drogmentes Világért Kolumbia folytatja kampányát, hogy eljuttassa az országnak az igazságot a drogokról. Végcéljuk egy drogmentes ország.

Az idén a Drogmentes Világért Kolumbia ismét büszkén megtartja a második Drogmentes Világért Bogotá Napot, partnerségben helyi kormányzati tisztviselőkkel, a rendőrséggel és a katonasággal, azzal a végső céllal, hogy egymillió polgár írja alá, hogy drogmentes életet fog élni.

2018-ban indultak el e cél felé, amikor a napot a Bogotái Önkormányzat hivatalosan Bogotá drogmentes napjává avatta. Azon az első napon a DFW Kolumbia stílusosan több mint 400 önkéntest szervezett, ellátva őket Az igazság a drogokról füzetekkel, csíptetős táblákkal és fogadalomtáblákkal, több mint 35 helyszínen szerte a városban. Az üzenet egyszerű volt: „Kevesebb drog = több élet.”

A reggel egy sajtótájékoztatóval indult, ahol jelen voltak a kolumbiai országos rendőrség vezetői, köztük Angelica Bedoya alezredes, az országos rendőrség megelőzési főnöke. Szintén részt vett Miss Colombia International, Agmeth Escaf színész és producer, valamint Ingrida Lingyte, a Drogmentes Világért Kolumbia elnöke.

A bogotái tévécsatornák bejelentették a különleges napot, és bátorították az embereket, hogy írják alá a drogmentes fogadalmat. A City TV interjút készített Lingytével, és a hírek szerepeltek a Canal Capital, az RCN TV és a CM1 TV adásában. Hét rádió – köztük az országos rendőrségi rádió – és az El Tiempo újság is közölte a hírt.

A város egyetlen csücske sem maradt ki, a DFW-standok, a média hírei vagy a szociális média mindenhova elértek.

Tévé- és filmszínészek, illetve sportolók biztatták a közösségimédia-csatornáikon a bogotáiakat, hogy vállalják fel ezt a pozitív elkötelezettséget. A város egyetlen csücske sem maradt ki, a DFW-standok, a média hírei vagy a szociális média mindenhova elértek. Bogotá drogmentes napjának végére 40 000 aláírás került a fogadalmakra, és más közeli városok is létrehozták saját drogmentes napjukat.

Az utóbbi hónapokban több akció indult, amelyekkel Bogotá második, 2019-es drogmentes napjára készülnek. A Drogmentes Világért nem nyugszik, amíg el nem érik, hogy egymillió ember fogadalmat tegyen a drogmentes életre.


TÉNYEK

PSZICHEDELIKUS DROGOK: A TÉNYEK

A pszichedelikus drogok közé tartozik a DMT, az LSD, a PCP, a meszkalin és a pszilocibin. Íme a tények:

1–7

SZÁZALÉK

Az Európai Unió 24 országában és Norvégiában a 15–16 éves diákok 1–7%-a használt már hallucinációt okozó gombákat

4,2

SZÁZALÉK

A 15–24 éves európaiak 4,2%-a már legalább egyszer próbálta az LSD-t

10–12

ÓRA

Ennyi ideig is tarthatnak a peyote vagy a meszkalin hallucinogén hatásai

32

MILLIÓ

pszichedelikus drogokat használó személy van az USA-ban

53

SZÁZALÉK

2006 és 2012 között 53%-kal nőtt a DMT-használat az USA-ban


MENTSEN MEG ÉLETEKET A DROGOKTÓL!

Támogassa a Drogmentes Világért Alapítványt, és segítsen megóvni a fiatalok életét a drogok romboló hatásaitól. Az ön hozzájárulásai lehetővé teszik, hogy oktatási anyagainkat ingyenesen hozzáférhetővé tegyük iskolák, ifjúsági szervezetek, illetve más csoportok és egyének számára. Támogatása segít abban, hogy elláthassuk az embereket olyan tényekkel, amelyek birtokában egészséges, drogmentes életet élhetnek.