Menu background image
Ecstasy

TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓK

„Az ecstasy teljesen megőrjített. Egy nap úgy haraptam bele egy üvegpohárba, mintha csak egy almába harapnék. Csak az után eszméltem rá, hogy mi is történik velem valójában, hogy tele volt a szám üvegdarabokkal. Egy másik alkalommal egy órán keresztül tépkedtem rongyokat a fogaimmal.” – Ann

Fotó: stockxpert.com, Bigstockphoto

Rengeteg vizsgálat folyt az ecstasyvel kapcsolatban. Ezek a következőket mutatják:

  • Az ecstasy szedése a máj működésének leállását okozhatja, mint például annak a 14 éves lánynak az esetében, aki pontosan ebbe halt bele, annak ellenére, hogy az orvosok megpróbálták megmenteni egy májátültetéssel.
  • Az ecstasy néha olyan anyagokkal van keverve, mint pl. a patkányméreg.
  • Fiatalok haltak meg kiszáradásban, végkimerülésben és szívinfarktusban amiatt, hogy túl sok ecstasyt fogyasztottak.
  • Az ecstasy okozhat vese-, máj- és agykárosodást.
  • Még egy kis mennyiségű ecstasy is lehet olyan mérgező, hogy helyrehozhatatlan károsodást okoz az idegrendszerben.

Fény derül a drogokkal kapcsolatos megtévesztésre

A drogokról kialakult „pozitív” kép nagyrészt annak tulajdonítható, hogy filmekben és dalszövegekben dicsőítik őket.

Amikor egy új szer bukkan fel a piacon, nagyon ritkán tekintik veszélyesnek, csak hosszú-hosszú idő után, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy veszélyes az emberek számára. De a baj ekkorra már megtörtént, és a hamis elképzelés, hogy a drog „veszélytelen”, már széles körben elfogadottá vált.

Az ecstasy is egy hasonló félrevezető népszerűsítés tárgya volt. Ahogy egy médiamegfigyelő megjegyezte: „Olyan, mintha egy marketingzseni kitalált volna neki egy kampányt.”

Amit a drogdílerek mondanak

Amikor tinédzsereket egy felmérés során arról kérdeztek, hogy miért kezdtek el drogozni, 55%-uk azt válaszolta, hogy a barátaik nyomására tették. Menők és népszerűek akartak lenni. A dílerek tudják ezt.

Barátként közelítenek hozzád, és felajánlják, hogy „segítenek” neked „valamivel, ami majd feldob”. A drog „segíteni fog neked beilleszkedni”, vagy „vagány leszel tőle”.

A drogdílereket az elérhető haszon motiválja, és ezért bármit mondhatnak neked, hogy megvedd a drogot.

Azt mondják majd, hogy ha ecstasyt szedsz, akkor „összejöhetsz egy csomó csajjal”.

Amíg megkapják a pénzüket, a drogdílereket nem érdekli, hogy a drogok tönkreteszik az életed. Őket kizárólag a pénz érdekli. Volt dílerek beismerték, hogy a vevőiket csak „sakkfiguráknak” tekintették.

Ismerd meg a tényeket a drogokról. Hozd meg a saját döntésed.