Egy apa küldetése: felhívni a figyelmet a drogok veszélyeire az Egyesült Államokban

2012. március 10-én Lance Dyer elveszítette 14 éves fiát, Dakotát, aki belehalt a szintetikus marihuána, más néven spice, biofű vagy herbál egyszeri használatába. Gyermeke elvesztése után – ahogy ő fogalmaz – olyan „üres helyek” maradtak, amelyeket a fiának kellene betöltenie: ott ülni az étkezőasztalnál, reggel felkelni az iskolához, biciklizni a környéken, védőként játszani a focicsapatban, megszerezni a jogosítványt, elmenni az első randira, leérettségizni, majd diplomát szerezni, megházasodni és gyereket vállalni. Csak miután Dakota meghalt, tudta meg Dyer, hogy mi okozta a tragédiát: a szintetikus marihuána. Akkoriban ez a drog újdonságnak számított a piacon. Még ismeretlen volt, de legális, fiatalokat célzó, vonzó csomagolásban, és a sarki kisboltban árulták.

A gyászoló apa több évet töltött azzal, hogy az Egyesült Államokat járva lobbizott, hogy megvédjen másokat attól a drogtól, ami miatt elvesztette a fiát. Ekkor jött rá, hogy a droggal kapcsolatos halálesetek megelőzésére az oktatás a leghatékonyabb eszköz.

„Kezdetben az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatalának (DEA), a Szerfüggőségek és Mentálhigiénés Szolgáltatások Hivatalának (SAMHSA), valamint az Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Szolgáltatások Minisztériumának (HHS) anyagait használtam, de minden más elérhető szervezet anyagait is felkutattam” – mondja Dyer. „Bármennyire is hasznosak voltak ezek az anyagok, hiányzott belőlük valami létfontosságú, amikor a fiatal felnőttekhez és a gyerekekhez való kapcsolódásról volt szó. Amikor középiskolákban és civil csoportoknak tartottam előadásokat, gyakran tapasztaltam, hogy az anyagok nagy része ott maradt az előadás után. Bár a résztvevők meghallgattak és bekapcsolódtak a beszélgetésbe, az anyagok mégsem bizonyultak elég figyelemfelkeltőnek ahhoz, hogy valóban megragadják és fenntartsák a fiatalok érdeklődését.”

Dyer akkor találkozott először a Drogmentes Világért Alapítvány anyagaival, amikor a Washington állambeli Seattle-ben a helyi törvényhozókkal egy szintetikus drogokra vonatkozó törvényjavaslatot tekintett át. „Amikor kiléptem az épületből, a folyosón álló asztalon megláttam egy Az Igazság a Drogokról füzetet. Magammal vittem, hogy elolvassam a repülőn. Az anyag tényszerű volt, mentes minden politikai vagy vallási tartalomtól. Olyan módon kommunikált, amely könnyen érthető volt, és lekötötte a figyelmemet. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy a gyerekek érdeklődését és részvételét az előadás után is fenntartsam” – mondta Dyer.

Az alapítvány oktatási anyagait iskolai rendezvényeken kezdte használni, és azonnal észrevette, hogy a diákok nem hagyták ott a füzeteket az üléseken vagy a lelátókon, amikor távoztak. „Inkább a zsebükbe, táskájukba és retiküljükbe tették őket. A nálam lévő DVD-ket elkapkodták az asztalról, és a tanárok további példányokat kértek. Ezek az anyagok valóban kapcsolatot teremtettek: érdeklődést és megértést váltottak ki. Elérték a fiatalokat, változást hoztak, életeket mentettek” – mondja Dyer.

Dyer felidéz egy nemrég tartott, egész államra kiterjedő, szerhasználattal és mentális egészséggel foglalkozó szemináriumot, ahol a szponzornak átadta Az Igazság a Drogokról brosúrát és füzetkészletet. „Amint megérkeztünk, azonnal megkérdezték, hogy szeretnénk-e egy standot. Szerencsére felkészülten érkeztünk. Gyorsan felállítottuk a standot a rendelkezésünkre bocsátott helyen, kinyitottuk a dobozokat, és az anyagokat kitettük az asztalra. Nehéz volt lépést tartanunk. Ahogy kinyitottunk egy dobozt, az anyagokat már el is vitték” – magyarázza Dyer. Két órával később már csak egy új rendelési lista és az üres dobozok kaotikus tornya maradt. Rehabközpontok, iskolák, oktatók és egy nagy egyetem is átvette és alkalmazta az anyagokat a pácienseknél, a diákoknál és az elsőévesek orientációja során.

A fiatal felnőttekkel szerzett tapasztalataira támaszkodva Dyer kijelenti: „A Drogmentes Világért anyagait belvárosi iskolákban, városi területeken, vidéki kisvárosokban, indián iskolákban, rehabközpontokban, drogokkal kapcsolatos szemináriumokon és egyetemeken használtam. Évekkel később örömmel tapasztaltam, hogy olyan emberek kerestek meg a semmiből, akiknek mind megvolt a saját történetük arról, hogy hogyan segítettek nekik az anyagok. Például egy oktató, aki Az Igazság a Drogokról oktatói csomagot használ az osztályában, elmondta, hogy a DVD a gyerekeket a székükhöz szegezi, és folyamatosan fenntartja az osztatlan figyelmüket. Egy fiatal hölgy a Walmartban állított meg, és megkérdezte, hogy emlékszem-e rá. Elmesélte, hogy Az Igazság a Drogokról füzetek elolvasása megerősítette abban, hogy ne használjon drogokat, amikor a társai felajánlották neki.”

Dyer egy megható történetet is megoszt egy diákról, akinek az anyja metfüggő volt. „Volt egy fiatal hölgy, aki részt vett az egyik előadásomon egy athensi középiskolában Georgia államban, és egy maréknyi Az Igazság a Kristálymetről füzettel távozott. Furcsának találtam, hogy ennyit visz, de nem gondoltam többet a dologra. Két évvel később felhívott, és elmesélte, miért vitt el ilyen nagy mennyiséget. Akkoriban az anyja kristálymetet használt, és a füzetek láttán támadt egy ötlete. Minden reggel elhelyezett egy füzetet az asztalon vagy az anyja kávéscsészéje mellett. Néha az anyja kidobta a füzetet. Ilyenkor a lány egyszerűen kihalászta a füzetet a szemetesből, majd újra kitette az asztalra, hogy az anyja megtalálja. Végül az anyja elolvasta a füzetet, meghozott egy döntést, és segítségre talált. Leszokott a kristálymetről, és tiszta lett. A lány pedig felhívott, hogy elmondja, hogy ezek a füzetek megmentették az anyja életét.”

Az elmúlt 10 év során Dyer emberek millióit érte el a tévé, a rádió, a közösségi média és a nyomtatott sajtón keresztül. Ez idő alatt több százezer Drogmentes Világért oktatási anyagot juttatott el a lehető legtöbb emberhez.

„A jövőbeli céljaim között mindig szerepelni fog, hogy eljuttassam a Drogmentes Világért Alapítvány anyagait az iskolákba, és oktassam a fiataljainkat. Ők a nemzetünk és a jövő legértékesebb erőforrásai. Végső soron a reményem és imám az, hogy addig oktassam a fiatal felnőtteket, amíg az életük mentes lesz a droghasználattól és a függőségtől, így a barátaiknak és a szeretteiknek soha nem kell majd olyan »üres helyekkel« szembenézniük, mint amilyenekkel nekem kellett.”