LSD

LSD

„Tizenhat éves koromban mutatták meg nekem azt a kábítószert, amelyet aztán több mint három évig használtam – az LSD-t. Annak azonban akkor nem voltam tudatában, hogy az LSD az ember által ismert legerősebb hallucinogén anyag.

A drog egy apró papírdarabon volt – nem volt nagyobb a mutatóujjam körménél. Tizenöt perccel az után, hogy a nyelvemre tettem a papírt, az egész testem felforrósodott, és elkezdtem izzadni.

A drog hatása alatt más reakciókat is tapasztaltam: kitágultak a pupilláim, hányingerem lett, és libabőrös lettem. Az LSD hatása alatt mind testileg, mind szellemileg hihetetlen torzulást éreztem. A látásomban és a hangulatomban beállt szélsőséges változások valami furcsa, félelmetes utazásra hasonlítottak, amelynek során úgy éreztem, hogy képtelen vagyok irányítani az elmém és a testem.” Edith

„Napokon át nem is aludtam, csak drogoztam. Végül nagyon lefogytam; úgy néztem ki, mint egy csontváz, és mindenki szégyellt, aki szeretett.” Tom

„Tizenhárom éves koromban ittam először, majd hamarosan megismertem a marihuánát is. Nem sokkal ezután találkoztam az LSD-vel, és függővé váltam tőle – úgy ettem, mint a cukrot.

Az egyik éjjel, amikor be voltam tépve, teljesen elsötétült előttem a világ, majd arra ébredtem, hogy tiszta vér az arcom, és éppen hányok. Valami csoda folytán összeszedtem magam és megmosakodtam. Remegve beszálltam a kocsimba, és hazamentem a szüleimhez. Bebújtam az ágyba az anyám mellé, és csak sírtam.

Huszonegy éves koromra már az első leszoktató programomon voltam.” Donna

„Tizenöt éves koromban kezdtem el inni, aztán pedig ecstasyval, speeddel, kokainnal és LSD-vel folytattam.

Nehéz volt bármilyen állást megtartanom, depresszióssá váltam, és azt gondoltam, hogy soha nem leszek képes legyőzni a drogokkal kapcsolatos megszállottságom. Kétszer kíséreltem meg öngyilkosságot gyógyszer-túladagolással. Pszichiáterek felügyelete alá kerültem, akik még több drogot – antidepresszánsokat és nyugtatókat – adtak, ami csak tovább rontott a helyzeten.

Elkezdtem önmagamat pusztítani, hogy levezessem az indulataimat – megvágtam és megégettem magam.” Justin

„Miután elkezdtem LSD-t szedni, sztriptízbárokba, kaszinókba mentem, és nagyon szabados életet éltem. Bordélyházról bordélyházra jártam, és hamarosan más drogokat is kipróbáltam. Addigra már elvesztegettem a családi örökségem, és be kellett költöznöm egy narkóstanyára. Egy évig voltam ott, és sokakat láttam meghalni; elveszítettem az ügyfeleimet, és tolvaj lettem.

2003 novemberében letartóztattak rablásért, majd börtönbe kerültem. Mindenkit, aki szeretett engem, megbántottam és elvesztettem – kiközösítettek. Végül hajléktalanná váltam, az utcán tengődtem, és egy kartondobozban aludtam a vasútállomás mellett. Koldultam, és azon küzdöttem, hogy a betevő falatom meglegyen.” Frederick

„Az LSD használata után napokig csak aggódtam, és mély depresszióba süllyedtem. Az első LSD-utazásomat követően rendszeresen kezdtem használni, néha heti négy vagy öt alkalommal is, mindezt hosszú időn keresztül. Minden alkalommal, amikor LSD-ztem, egyre jobban és jobban eltávolodtam a valóságtól. Végül teljesen képtelenné váltam arra, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben.” Andrea